Homepage

Elvihető CPG téma

2018.10.12. 00:06, katie

Szép estét!

Elég régóta szerettem volna már bővíteni a tartalmat, ma végre sikerült is, ugyanis egy elvihető Coppermine Galéria témát hoztam el letölthetőként, erre is elég sok szavazat érkezett, szóval remélem örültök neki. A mappa tartalmazza a PSD fájlokat is, hátha valakinek az is hasznára válik. Akinek pedig bármiféle kérdése van, az nyugodtan keressen fel a chatben vagy e-mailben.

téma letöltés / megtekintés

Elkészült rendelések

2018.10.10. 19:26, katie
Címkék: Rendelés Weboldal

Szép estét!

Az elmúlt pár napban egészen sok rendeléssel elkészültem, így úgy döntöttem, hogy a hónap végéig, tehát október 31-ig szünetel a rendelés, hogy utána teljes erőbedobással tudjak hozni nektek elvihető tartalmakat is, ezúton is szeretném megköszönni a sok érdeklődést és a szavazást is, nagyon sokat jelent. Illetve ami újítás lesz még, hogy novembertől pedig havonta csak  2-4 rendelést fogok vállalni, ezt még nem dönötöttem el, mert úgy érzem kicsit már túlnőtt rajtam és sajnos több időm sem lesz rá ezentúl.

Most pedig elhoztam az elmúlt napok elkészült rendeléseit. Ebben többek között van 1 fejlécrendelés, 2 galériatéma és 1 wordpress téma, és az oldalakat is csekkoljátok, mert abszolút megéri!




Elkészült munkák + egyéb infók

2018.10.05. 19:02, katie

Szép estét fiúk/lányok!

A mai nappal semmi elvihető dologgal nem készültem, de gondoltam bejelentkezem hozzátok és elhozom a mostanában elkészült munkákat. A tegnapi nap folyamán befejeztem egy kinézetet, amin Demi Lovato szerepel és a DemiLovato.Gportálon meg is tekinthető. Illetve a saját oldalamra is elkészítettem egy új galéria kinézetet, kicsit kiestem a gyakorlásából és mivel szeretnék erre az oldalra is hozni elvihető CPG témákat, nem ártott kicsit gyakorolni.

Illetve a mai nap folyamán 2 újabb funkcióval bővült a bal oldal. Felül egy szavazást láthattok, érdekelne mi a véleményetek, miket szeretnétek látni még az oldalon. Igyekszem a ti igényeteknek megfelelően munkákat hozni, de ehhez Ti is kelletek! Illetve úgy döntöttem minden hónapban lesz egy általam választott kedvenc oldal, elég randomszerűen fogom kiválasztani, tudom nem egy személyes témájú oldal és kicsit eltér a design témától, viszont így is kicsit segítséget nyújtok abban, ha pár kattintással többen eljutnak az oldalatokra és tudom mennyire jól tud esni pár kedves szó és talán ezzel örömet okozhatok. Mindig szuper és igényes oldalakat fogok kiválasztani, most is így történt, csekkoljátok Fruzsi oldalát!

Vadonatúj kinézetben!

2018.10.03. 09:28, katie
Címkék: Weboldal

Szép jó reggelt!

Már elég régóta tervezem, hogy új kinézetet rakok fel, mivel az előző csak egy induló design volt, tényleg csak arra a célra, hogy ,,valami legyen". De már eléggé untam, nem is voltam vele túlságosan megelégedve, így gondoltam, hogy ehhez a témához egy sokkal letisztultabb, egyszerűbb kinézet dukál és bevallom, eléggé megszenvedtem a kód részével, főleg mert eléggé kiestem a G-Portál kódolásából. A kinézeten ismét a csodálatos Bebe Rexha található, egyik személyes nagy kedvencem, remélem nem bánjátok! A cserék új képet kaptak, illetve még ami változás, hogy a fejlécek és a témák külön megtalálhatóak, mert már kezdett zsúfolttá válni az előző megoldásnál.  Várom a véleményeteket a chatben vagy a hozzászólásban a kinézetről! 

Elkészült rendelés

2018.09.30. 20:02, katie
Címkék: Rendelés

Szép estét!

A mai nap folyamán egy újabb rendeléssel végeztem, most a Lizzie-Olsen.US-ra készítettem egy kinézetet, ami az oldal első éves születésnapja alkalmából került fel. Az oldal témája Elizabeth Olsen és izziee nagyon szuper, tartalmas és naprakész oldallal vár titeket, ha nem ismernétek még az oldalt vagy a színésznőt, nézzetek fel! 

Elvihető wordpress téma

2018.09.28. 16:47, katie
Címkék: Wordpress Téma

Sziasztok!

A tegnapi nagy felindulásban közben nekiálltam egy újabb elvihető wordpress témának, ezt most sokkal jobban ki szeretném dolgozni, nagyon egyszerűre igyekszem megcsinálni, mert tudom sokan bajlódnak a Photoshop-pal, a fejlécen látható 2-3 képet kell csak lecserélni esetleg a színt, ha valaki szeretné, emellett minden más kóddal van megcsinálva, így nyugodtan át lehet írni bármit. Emellett a munkálatok részt is szeretném belekódolni és az elite cserékre is szeretnék megoldást, mindehhez pedig majd társulni fog egy rövid leírás, annak aki esetleg nem annyira jártas. Valószínűleg még a héten elhozom nektek, nagyon izgatott vagyok miatta és remélem ti is és nektek is tetszeni fog! Tehát hamarosan hozom, addig is jók legyetek!

update: végül elkészültem a kinézettel, remélem elnyeri a tetszéseteket! A tömörült fájlban minden fontos fájl megtalálható, illetve egy hosszabb leírás is, ami segítségetekre lehet.

téma letöltése  megtekintés

Elvihető fejléc Camila főszereplésével

2018.09.27. 19:25, katie
Címkék: Fejléc Elvihető

Sziasztok!

Kicsit bűntudatom volt már amiatt, hogy nem töltöttem fel tartalmat. Ennek az az oka, hogy dolgozom a rendeléseken, de nem szerettelek volna titeket tovább elvihető dolgok nélkül hagyni, így elkészítettem nektek egy újabb elvihető fejlécet, amin most Camila Cabello szerepel. Inspirálóan hatottak ezek a nyárias képek és ez a színvilág, remélem nem bánjátok, hogy ismét fejlécet hoztam. Nem szeretnélek titeket már ígérgetni a témákkal kapcsolatban, de szeretnék tényleg mihamarabb hozni nektek elvihető témákat is, ehhez kérném még kicsit a türelmeteket. Akit pedig érdekel, nézze meg / töltse le a fejlécet. Várom a véleményeteket róla!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.